Kalotaszeg gazdálkodásáról

Kalotaszeg gazdálkodásáról

Pávai István népzenekutató meghatározása szerint:

„Kolozsvártól nyugatra, a Gyalui-havasok, a Vigyázó és a Meszes hegység által határolt területen fekszik Erdély egyik leghíresebb, legkorábban megismert történeti-néprajzi tája. A népi kultúrájában alapjában egységes vidék peremén olyan falvak helyezkednek el, amelyek részben már a szomszédos Szilágyság, Mezőség, Aranyosszék táji sajátosságait ötvözik a kalotaszegies jelleggel. Ezért a néprajzkutatók 40--50 települést sorolnak ide, aszerint hogy szorosabban vagy tágabban értelmezik-e a táj határait. Ezek többségét magyarok lakják, helyenként románokkal és cigányokkal közösen. Három világosan elkülönülő vidékének hagyományos neve: Felszeg (a Kalota és a Sebes Körös havasalji része, illetve a Kapus forrásvidéke), Alszeg (az Almás-patak melléke), valamint az előző kettő és Kolozsvár közé eső Nádasmente." (1)

A kalotaszegi tájat lírai hangvételű leírásában Kós Károly részletesen ismertette, ebből idézünk:

„Ha a Kalotaszeg földjét hosszában átszelő robogó vonat ablakából ítéljük meg ezt a földet, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy annak túlnyomó része egyhangú, kietlen, sőt szomorú föld. Kopasz, köves dombok, esőmosott árkokkal szaggatott hegyoldalak, fátlan, sovány kaszálók és legelők, sátés, vizes rétek, kínosan művelt oldalas szántók egyhangú, lehangoló egymásutánja. Valahol, a terület középtáján egy tornyatlan öreg gótikus templom, körülültetve orgonabokrokkal; egy völgyi falu, közepéből dombon kiemelkedő hegyessüvegű templomtoronnyal és egy-két nagyobb udvarházzal; aztán megintcsak kopasz szomorú dombok. Merész kanyarodás után csodálatosan szép vidék: tölgy- és bükkerdők, vad gyümölcsfával tarkított virágos, illatos kaszálók, mint ültetett, gondozott angol park. De csak oázis foltja ez a kopár dombvilágnak, egyetlen nagy kanyarulata csak a vasútnak, mely után ismét csak a régi karaktere marad a tájnak. És végül ugyancsak rövid szakaszon a gőgösen monumentális hunyadi térség, közepén a „várossal" és templomával, háttérben a tornyosuló hegyekkel, melyeket a havassüvegű, szélesen terpeszkedő Vlegyásza orma koronáz.

Ez Kalotaszeg a vonat ablakából. És ez a valóságban is mindenütt. Köves, kopasz dombok szakadatlan összevisszasága. Sovány, köves, alig arasznyi termőföld, víztelen, száraz, meszes kietlenség, a túlnyomó része. Nevetségesen kevés erdő itt a havas alatt. Látszatra szomorú, melancholikus tájkép." (2)

 

Gazdaság, gazdálkodás

Újból Pávai Istvántól idézünk:

„A történelem viharos évszázadaiban stratégiailag jelentős hadiút vezetett keresztül ezen a vidéken. A hadi események miatt az itteni lakosság több rendben megritkult, s ennek nyomán etnikai összetétele is részben megváltozott.

Kalotaszeg népe gyenge minőségű szántóföldjei miatt állattenyésztéssel, fakitermeléssel és háziiparral is foglalkozott, sőt már régóta kénytelen volt távolabbi vidékeken is alkalmi munkát vállalni. Már 1828-tól van adat az Alföldön arató kalotaszegiekről." (1)

A Wikipédiából megtudhatjuk, hogy Kalotaszeg gazdaságában a múltban, már a 15. században is, nagy jelentőséggel bírtak a malmok, a helyi mesteremberek építette lisztelő malmok, fűrészmalmok, valamint ványoló malmok.

„Kalotaszegen az első vízimalmokat a Benedek-rendi szerzetesek építették. A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveiben több adatot található a malmok építéséről, adás-vételéről, adományozásáról és zálogba adásáról. (...) A feudális társadalomban a malomépítés regáléjog volt, mely szerint malma csak a földbirtokosoknak lehetett, de később megfelelő adó (taxa) fizetése ellenében a falvak közösségének, egyházaknak, sőt még a jobbágyoknak is megengedték malmok építését. (...) A 16. század második felétől, a majorsági gazdálkodás fellendülése következtében, a földbirtokosok egyre több malmot építenek, mert a malom vámja fontos jövedelemforrása volt a földbirtoknak.

Az önellátó falvak mindegyikében működött egy lisztelő malom. A levéltári kutatások és a helynévanyag vizsgálata alapján 41 kalotaszegi faluban találtak malomra utaló adatokat.

A kalotaszegi malmokat a helybeli ácsok, faragóemberek végezték. A 17-18. századi források 19 településen 60 ácsot és fafaragót említenek. A földbirtokos-malomtulajdonos a malmot rendszerint bérbe adta az őrlőmolnárnak, aki adót fizetett, de a megőrölt terményből részesedést kaptak. (…)

Kalotaszeg vidékét hatalmas erdők övezték, amelyeknek faanyagát a folyóvizekre, patakokra épített fűrészmalmok dolgozták fel. Az Erdélyi Fejedelemség idején a Hévszamoson és Hidegszamoson működő fűrészmalmok voltak nevezetesek, amelyek elsősorban a fejedelmi tulajdonban lévő gyalui uradalom szükségleteit elégítették ki. (...) A havasokon a juhoknak gyapjából condra posztót készítettek. A gyapjúszövet tömörítést az ún. ványoló malmok (kallómalom) végezték. Ezek a malmok a tiszta vizű havasi patakok mentén épültek, a vályúkban a napsugár a vizet néhány fokkal felmelegítette, így alkalmassá tette a ványolás (tömörítés) elvégzésére." (3)

A XIX. században jelentőssé válik a háziipar, mint pénzkereseti forrás, nagy mértékben a külső kulturális hatásoknak tulajdoníthatóan. Ismertetőjében Pávai István ezt írja:

„A Bánffyhunyadon, Kalotaszeg vásáros központjában rendezett sokadalmakra szilágysági és mezőségi gabonaárusok, távolabbi vidékekről érkező zsidó kereskedők is eljártak, ami jó lehetőség volt a kulturális érintkezésre.

Kalotaszegre, mint sajátos arculatú, gazdag díszítőművészettel rendelkező néprajzi tájra már a 19. század folyamán felfigyeltek, s ez váltotta ki a szélesebb érdeklődést más magyar tájak népművészete iránt is. Ugyanakkor a művelt világ irányából érkező pozitív értékelő jelzések a kalotaszegieket is ráébresztették saját értékeik fontosságára, aminek hatására felélénkült a népi szövés-varrás, fafaragás, s kialakult annak kereskedelmi céllal termelő háziipara. Mindebben kulcsszerepet játszott Gyarmathy Zsigmondné Hóry Etelka, aki az 1885. évi országos kiállításra egy kalotaszegi parasztszobát rendezett be. Ennek nyomán még arisztokrata körökből is érkeztek megrendelések." (1)

A földmunka vállalása más tájakon idővel tehát vesztett jelentőségéből, Kós Károly az 1940-es években ezt írja:

„A Kalotaszegi magyar nép (...) Általában jómódú, bár nem vagyonos. Földjéből nem élhetne meg, de jól keres. Kereskedik, ipart űz és mindenfelé elmegy munkába. Nem földmunkára, de félig ipari munkára, mint kőmíves, ács, kőfaragó, asztalos. Férfilakosságának talán ötven százaléka a földmívelésen kívül mással is foglalkozik. … (...)

A föld régi idők óta már szinte teljes egészében a kisgazda nép tulajdona. Nagy- és középbirtokos urait az idők rendjén kivásárolta úgy, hogy a háború utáni földreform lényegében nem változtatott a birtoklás rendjén.

A felszeg ősi familiáiból ma senki sem él már itt. A Kemények elszármaztak innen, Mikolák, Kabosok, a Valkaiak, Vitézek, Veresek, Gyerőfiak mind kihaltak.

A hétszilvafások és a jobbágyutódok összeolvadtak úgy, hogy a mai generáció már nem tudja határozottan megkülönböztetni a nemest a paraszttól. A legnagyobb és utolsó kalotaszegi nagybirtok: a Bánffy grófoké, a földreformnak esett áldozatul.

Ma Kalotaszegen úgyszólván nincsen úr és nincsen a régi értelemben vett paraszt sem. Kisbirtokos gazdák vannak csak és kisbirtokos mesteremberek.

Kálvinista vallására és egyházára büszke, bár nem kegyes természetű, nem bigott. Józan, reális gondolkozású, számító, spekuláló, tanulékony. Optimista. Szijjas és kitartó a makacsságig." (2)

Magyarlóna hagyományos gazdálkodásáról szóló tanulmányában Szabó Á. Töhötöm röviden megismertet általában a kalotaszegi gazdálkodás jellegzetességeivel is. Írásában többhelyütt idéz Kós Károlytól, a vidék fontos kutatójától - egyebek közt, a hagyományos vásárokra vonatkozóan:

„...míg a kalotaszegi Fel- és Alszeg lakossága a köztük fekvő Hunyad vásárának a látogatói, a Nádas- és Kapus-menti falvak lakossága a kolozsvári, valamint a kisebb gyalui és egeresi vásárokat járja, s így intenzívebb társadalmi kapcsolatok (pl. házasságkötés), rendszeres tapasztalatcsere alkalmaik alig lehettek a valódi Kalotaszeg népével." (4)

 

A későbbiekben Szabó Á. Töhötöm részletesen tárgyalja az állattartás szerepét, ebből az alfejezetből idézünk:

 

„Ha végigutazunk Kalotaszeg néhány faluján, sok helyen szembeötlenek a letarolt dombok, meredek oldalak, az agyagos színű szántóföldek. Ilyen természetföldrajzi adottságok közepette a növénytermesztés igencsak nehézkes. Nehézkes, mert kevés az egy főre jutó termőterület, az egy tulajdonba tartozó földek ráadásul kis parcellákban, szétszórva helyezkednek el. Az alacsony termőképességű talaj feljavítása ugyancsak nehéz: istállótrágyát a meredek oldalakon elhelyezkedő területekre kijuttatni szinte lehetetlen, a mai makrogazdasági feltételek mellett a vegyi alapú talajjavító szerek magas áruk következtében szinte elérhetetlenek - legalábbis akkora mennyiségben, amennyire valójában szükség lenne. A területek hasznosítására megoldásként marad tehát az állattartás, az állatok legeltetése, és a kinnhálatással megoldott trágyázás, a kosaraztatás. Ehhez természetesen egy olyan háziállatra van szükség, amely az év nagy részében nem igényel istállózó tartást. Igénytelen, a kopár legelőkön is jó táplálékhasznosító, és a trágyája jó minőségű. A juhról van szó, aminek az értékéről a parasztok egy székelyföldi faluban így nyilatkoznak:  "Ha beteszel egy juhot a kosárba [karámba], az egyik sarokba minden évben leteheted a bárányát, a másodikba a sajtot, a harmadikba a gyapjút, a negyedikbe a ganéját - és még mindig megmarad a juh." Habár itt Kalotaszegen vagy Lónán ennek ilyen megfogalmazásával nem találkoztam, ehhez hasonlóan vélekednek itt is a juhról. Terepmunkám során sokszor úgy tűnt, hogy próbálnak meggyőzni a juhtartás rentábilis voltáról. Az önellátó gazdaságban tehát igen nagy szerepe volt/van a juhtartásnak. A jelentősége Kalotaszegen a termelés egészének jellege következtében megnövekedik.

Erről a jelentőségről, az állattartás és keretein belül a juhtartás jelentőségéről ír Kós Károly is úgy, hogy az okoknak is megpróbál utánajárni:

Kalotaszegen a „művelhető terület nagy része is csak kínosan gondozható (...), nagyon kevés a trágyázásra nem szoruló ganéjos föld, egyébként is a sok-sok nemzedéken át kihasznált sovány földek talajjavításáról állandóan gondoskodni kell. (...) Elmondható, hogy a kalotaszegi földművelés legnagyobb és sok munkát igénylő gondja a talajjavítás. (...) A földet pihentetik, ganézzák, vagy kosaraztatják. A tény, hogy a kalotaszegi emberek egymás közt a feketeugart nyomásnak nevezik, arról árulkodik, hogy a talajjavítást nem elsősorban trágyázással végezték, hanem pihentetéssel egybekötött kosaraztatással." (Kós 1999. 67.) (…)

Kalotaszegen fő foglalkozás a földművelés és állattartás, de a táj földrajzi és domborzati adottságait követve ebből is az állattartásnak van (illetve volt) nagyobb jelentősége (Vasas-Salamon 1986. 31.). A falvak mezőgazdasági, művelhető területeinek túlnyomó részét rossz minőségű, köves földek tették ki (Vasas 1978. 61.), amelyek nem voltak alkalmasak az intenzív, számottevő eredményeket hozó termelésre. Ennek kiegyenlítését szolgálta az intenzív állattartás, amely lehetővé tette a különben mezőgazdaságilag nem hasznosítható területek felhasználását is. Így Kalotaszegen mindig jelentős volt főleg a bivalytartás, de ugyanilyen jelentőséggel bírt (bizonyos szempontokból még nagyobbal) a juhtartás is (vö. Kós 1947.)." (4)

 

Irodalom:

(1) Pávai István: Kalotaszeg és a bogártelki zenészek, http://www.pavai.hu/index.php?page=55
(2) Kós Károly: Kalotaszeg, in Kalotaszeg, http://magyarvalko.mlap.hu/#/html/18029580/render/kalotaszeg
(3) Kalotaszegi régi malmok, Wikipédia, http://hu.wikipedia.org/wiki/Kalotaszegi_r%C3%A9gi_malmok
(4) Szabó Á. Töhötöm: Közösség és intézmény (Stratégiák a lónai hagyományos gazdálkodásban), http://adatbank.transindex.ro/inchtm.php?kod=415