Hóstát

Hóstát

A Wikipédiában majd negyven oldalas ismertető szerepel a hóstátról, ennek csupán a bevezető mondatait idézzük:

„Kolozsvárnak a keleti és az északi várfalakon kívüli peremnegyedeit a 19. századig hóstátokként ismerték. Az itt lakó földműves népet (hóstátiak) hagyományos életmódja, belső szokásrendszere külön közösséggé kovácsolta, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor „földészeknek" is." (1)

A mai köztudatban csupán az utóbbi fogalom él: 'hóstáti'. A kolozsvári földészekről A kolozsvári hóstát történeti néprajzi bemutatása a változás tükrében című szakcikke összefoglalójában Gál Tünde, egyebek között, ezeket írja:

„A hóstátiak Kolozsvár külvárosában élő, egységes foglalkozásszerkezetű, heterogén eredetű közösséget képeztek. A városhoz tartoztak de, ugyanakkor sikerült attól markánsan elkülönülő életmódot kialakítaniuk. Sajátos település- és családszerkezettel, intézményekkel rendelkeztek. (…) A közösségnek az idők folyamán sikerült rugalmasan alkalmazkodnia a különböző korszakok életfeltételeihez, de ennek ellenére a kollektivizálás, a gyors ipari fejlődés, az erőszakos urbanizáció csakhamar területi szétszóródá-sukhoz és hagyományos életmódjuk felbomlásához vezetett." (2)

Az írások tanúsága szerint a hóstátiak talán legrégibb intézménye, amelyet ma Kalandos Társaság néven ismerünk, már az 1600-as évek első felében is létezett (3). Gál Tünde dolgozatában a szervezettel kapcsolatosan, egyebek között, az alábbiak szerepelnek:

„A hóstátiak kizárólagosan reformátusok voltak. Vallásos eredetű ősi szervezetük, mely eleinte az erkölcsi rend betartását is ellenőrizte, a kihágásokat büntette, az ellenségeskedőket kibékítette, a Kalandos Társulat volt. A középkorban az év napjait a római (Julianus) naptár szerint határozták meg. A hónap első napját „calendae"-nek nevezték, a társulatot pedig Calendae testvéreknek, ennek alapján a köznép magyarul a tagokat kalandosoknak mondta. A város különböző Hóstátjaiban lakó közösségek mindenütt saját kalandossal rendelkeztek. A Kalandos Társaságoknak a temetkezést és a temetői rendtartást illetőleg önrendelkezési joguk volt. Ezt a jogot Kolozsvár városa is elismerte és az elmúlt századok folyamán ismételten meg is erősítette. (...)A sírokon a búzakalászt és a szőlőfürtöt tartó kéz jellegzetes hóstáti jelvény, a Kalandos társaságok pecsétjében is ezek szerepelnek." (2)

A hóstátiak életmódját Dr. Kós Károly is kutatta. A hóstátiak öltözetét bemutató munkájában az egykori hóstátok helyére és a jellegzetes hóstáti foglalkozásokra is utalt:

„A régi Kolozsvár északkeleti városrészein („Hidelve", „Kétvízköz", „Magyar utca", „Közép utca" melyeket együttesen „Hóstát"-nak is neveznek) már a középkorban feltaláljuk azt a saját földműves céhszervezettel („Kalandos társaság") rendelkező őstermelő lakosságot, mely életmódjának és szokásainak megfelelő sajátos népi öltözetet is kialakított. (...) az öltözet alkotói és viselői is évezreden át megtartották őstermelő foglalkozásukat: ők voltak a város állattenyésztői, földművesei gabona-, szőlő- és gyümölcstermelői, szekeresei és tejesei, s egy évszázada a több tízezer lakost kitevő hóstáti földészekből kerülnek ki a város zöldségkertészei és piaci zöldségárusai." (4)

Gazdálkodási módjukról Németh Sándor számolt be részletesen a 40-es években, írásából csupán rövid részleteket idézünk:

„(...) Foglalkozás

Az asszonyok nem szoktak sem fonni, sem szőni. A téli estéket nagyrészt tollúfosztással, törökbúza-fejtéssel és varrással töltik, mert úgy a saját ruháikat, mint a férfiak ruhaneműit maguk varrják. Semmi varrottas és szőttes ruhájuk azonban nincs, mert mindent boltból vesznek. A nők mezei munkát sem végeznek, csak káposztát, pityókát, paszujt ültetnek. Otthon aztán a veteményezést ők végzik. A zöldséget, tejet ők hordják a piacra - a fejükön. Ha sokfélét visznek s a fejükön el nem vihetik, a kis egylovas szekérbe teszik. Így gyakran maga az asszony a kocsis. (…)

 

A gazdálkodás módja

A szénán teheneket tartanak. A tejet aztán rendesen az asszonyok viszik minden reggel rendes házaikhoz. A törökbúzát és búzát, ami felesleges, eladják. Amit megtartanak, a hijuba teszik, vagy koszorúba fonják, s a kakasülőre teszik. A zöldséget pedig úgy osztják be, hogy egész esztendőn át abból is pénzt szereznek.

Október végén van egy híres vásár, melyen a hóstátiak nagy rakott szekerekkel rakodnak ki a Belközép utcába, mindkét felől egész sort képezve. Itt látja az ember, hogy mily nagy mennyiségű zöldséget termeszt a hóstáti. Ekkor szerzi be a kolozsvári közönség a szükséges zöldséget télire a hóstátiaktól. A hóstáti a verembe és pincébe annyit elteszen, hogy egész télen vigyen az asszony a piacra belőle." (5)

 

A hóstátok visszaszorulása több mint egy évszázados jelenség, a XX. Század 70-es, 80-as éveiben azonban a folyamat annyira felgyorsult, hogy mára a hóstátok eltűntek, csupán pár hóstáti család és gazdaság maradt fenn elszórtan, valamint néhány sajátos hóstáti intézmény működik.

A hóstátiak eredetét, a népcsoport kialakulását, valamint a hóstátok felszámolódásának folyamatát a 40-es években K. Kovács László is leírta, alább az ő anyagából idézünk:

 

„A hóstátiak elődei sem mind a Hóstáton születtek. A hagyomány úgy tartja, hogy Bocskai István, Erdély fejedelme hajdúkat telepített a Hóstátba, és ezek szerint a közvélemény a hajdúk leszármazottait nézi a hóstátiakban. Hogy mi az igazság ebben, okleveles bizonyítékok hiányában nem tudjuk eldönteni. Lehet, hogy igaza van a hagyománynak, hiszen a kolozsvári várnak pl. már igen régtől fogva volt kapcsolata a mai hajdúterületekkel, ahol falvai voltak. Ilyenformán Kolozs megye s a benne egyre tekintélyesedő Kolozsvár is leülepedő helye lehetett a török elől elfutó alföldi magyarságnak. Később pedig a háborúk hiányában mihez kezdeni nem tudó hajdúkból is telepíthettek itt le néhány családot. (…) Kelemen Lajos levéltári főigazgató valószínűbbnek tartja, hogy I. Rákóczi György, a nagy református fejedelem telepítette ide a szintén református hajdúkat, hogy az unitáriussá lett Kolozsvár városában befolyását erősítse. Bármint álljon is a hajdúeredet kérdése, egyelőre a hagyományra vagyunk utalva, és arra a nehány névre, mint szintén bizonytalan adatra (Hatházy, Gombos, Köleséri stb), amelyek a hajdúságban is gyakoriak. (…)

 

Nagyon sokan futottak Kolozsvárra Básta és Mihály vajda rémuralma idejében is. Általában feltehető és adatokkal is igazolható, hogy a Hóstát lakossága Erdély minden részéről verődött össze. A legszámosabban jöttek azonban a közeli Kalotaszegről és a Mezőségről. A betelepültek zöme pedig a Kolozsvár közvetlen környezetében állott falvak lakosságából adódott. Kalotaszeg telítve volt a múltban mindenféle iparosnéppel, azok a sok háború zaklatása elől szívesen behúzódtak Kolozsvár védelmet nyújtó falai közé, ahol mindig nagy számban akadt üres ház. (…) Kolozsvár megélhetésének az alapja az elmúlt századokban távolról sem az ipar és a kereskedelem, hanem a gazdálkodás, a földművelés és a baromtenyésztés volt. Kolozsvár éppen úgy, mint bármelyik alföldi nagy határú város, mezőgazdasági város volt. Ezt a jellegét csak egy századja hogy kezdte elveszíteni. (…)

 

Nagyon érdekes szemügyre venni, (…) hogyan hátrál a város győzelmes rohamai elől a Hóstát. Hóstátiakkal beszélgetve egyöntetűen azt vallották, hogy a város reájuk legfélelmetesebb fegyvere a kiszorítási harcban: a vízvezeték és az aszfalt. A villanyt még kibírják, sőt szívesen be is vezetik, "arra szükség van - mondják -, hogy lásson az ember", "de a vízvezeték, a csatornázás a fundamentumot viszi ki alólunk - mondotta az öreg Zágoni Szabó Mihály -, az aszfalt pedig a nyomainkat is elfedi". (…) a mezőgazdasági munkából, illetve őstermelésből és kertészkedésből élő hóstátiak nem találják meg a számításukat, ha lakásuk adóztatása szempontjából a városi kategóriába esik. De még ennél is fontosabb az, hogy bent a városban nem tarthatnak állatot, nem gyűjthetnek trágyát, nem vihetnek be terményt és takarmányt stb., ezek nélkül pedig csődöt mond a gazdálkodás. A perifériákra kihúzódott hóstátiak újabb agrárfelfrissülést nyernek, és ez a legfontosabb magyarázata annak, hogy a város még nem emésztette el a Hóstátok gazdanépét. (…)

 

Érdekes leírni, hogy a hóstátiak, hacsak tehették, sohasem fogadtak idegen (más nemzetiségű) szolgát. Szolgáik nagyobbrészt mind Székről valók. Ezek a szolgalegények sok esetben itt is maradtak a Hóstátban. Megnősültek, és hóstátiakká lettek. Vasárnaponként kirajzottak az utcára vagy a Széchenyi térre, és ott a cselédlányokkal valóságos kis falut alkottak, sőt mondhatni, hogy kis falukat, mert a lányok nem egy faluból valók voltak, s így nem is szórakoztak együtt, hanem ki-ki a maga falujabélivel.

 

Ha az ember a rakópajta mellett elhalad, beérkezik a nagy veteményeskertbe. Mert a hóstátiak ma a bolgárkertészeket is felülmúló ügyes kertészek. Régen a hóstáti lányok tejescsebrekkel a fejükön özönlöttek a városba reggelente, ma már ehelyett zöldséggel látni őket. Nincs ma már olyan hóstáti ember, aki ne kertészkedne. Gabonatermelésből és marhatenyésztésből ma már nem lehet megélniök. Hogy így is meddig bír maradni ez a szorgalmas, derék nép olyannak, amilyen eddig volt, meddig marad meg a gazdálkodás mellett, nem lehet megmondani. A város egyre szorítja kifelé őket, de maholnap nincs hová hátrálniok. Elfogy lábuk alól a föld." (6)

 

Irodalom:

(1) Hóstát, Wikipédia, http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3st%C3%A1t_%28Kolozsv%C3%A1r%29#Szok.C3.A1sok
(2) Gál Tünde: A kolozsvári hóstát történeti néprajzi bemutatása a változás tükrében, http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2009_neprajz_muzeologia/pages/002_Gal_Tunde.htm
(3) Az öregebb hidelvei kalandos-társulatnak 1625-ik évi kiváltságlevele. In Kincses Kolozsvár,Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek.oszk.hu/07500/07523/html/01.htm
(4) Dr. Kós Károly: Kolozsvár népviselete. In Kincses Kolozsvár, Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek.oszk.hu/07500/07523/html/01.htm
(5) Németh Sándor: A kolozsvári hóstátiak. In Kincses Kolozsvár, Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek.oszk.hu/07500/07523/html/01.htm
(6) K. Kovács László: Hóstáti képek. In Kincses Kolozsvár, Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek.oszk.hu/07500/07523/html/01.htm