Szilvaízfőzés

Gyümölcstartósítás Györgyfalván

A helyi gyümölcstartósítási szokásokról Tóth Ferenc, az ismert györgyfalvi pék közölt adatokat egyesületünk számára - mint kiderült, ehhez a hagyományhoz nem csupán származása, de közvetetten szakmája révén is kötődik, hiszen a kemence a kenyérsütés és gyümölcstartósítás közös eleme, „kelléke".

Tóth Ferenc elmondása szerint Györgyfalván a gyümölcs feldolgozásának három fő módja volt ismeretes, ezeket ma is alkalmazzák.

1. Aszalás - aszaltak szilvát, almát, körtét, kemencében, mikor az kenyérsütést követően kellő hőmérsékletűre hűlt. Az aszalt gyümölcsből nagyböjtben levest készítettek, de az így tartósított gyümölcsöt télen csemegeként is fogyasztották. Az aszalásnak különösen akkor volt jelentősége, ha a háznak nem volt tárolásra alkalmas pincéje.

2. Pálinkakészítés - ugyanazokat a gyümölcsöket használták, mint aszaláskor.

3. Lekvárfőzés - a leginkább hagyományosnak számító tartósított élelmiszer a szilvaíz, de manapság főznek lekvárt eperből, kajsziból, málnából is.

Szilvaízfőzésre régebb rézüstöt használtak. A magvaváló besztercei szilvát kimagozták, majd kb. három órás előfőzés következett, lassú tűzön. Az előfőzött híg lekvárt, leves masszát cibrének, cefrének nevezték. Mikor 2-3 adag előfőzet elkészült, egy üstbe tették, és lassú tűzön addig főzték, míg viszkózus, kékesfekete pasztává vált.

A kész lekvárt „azon forrón" drótozott, nagyobb (8-10 literes) cserépedényekbe mérték, majd miután a teteje bebőrözött, az edény száját papírral, később fóliával lekötötték.